MINŐSÉG GYORSAN! LERAJZOLJA, MI LEGYÁRTJUK.

1993 óta gyártunk légtechnikai idomokat, közel 1300 m2-en, állandó, 22 fő szakmunkással, a gyártáshoz szükséges horganyzott lemez alapanyagraktárral.

Cégünk stabil anyagi helyzete miatt, nagyobb alapanyag készlettel rendelkezünk, így nap 500 m2 rendeléseket is tudunk teljesíteni.

Hagyományos kör és négyszög keresztmetszetű elemeken kívül, minden horganyzott lemezből megvalósítható egyedi idom legyártását is kivitelezzük, rövid határidővel.

Minőségpolitikánk nem enged meg határidő csúszást a gyártásban, a visszaigazolt határidőket minden esetben pontosan betartjuk.

Partnerek vagyunk a napi gyártás-szerelés költséghatékony megvalósításában. A napi felmérés alapján történő gyártás esetén, a felesleges, a tervek alapján leadott téves megrendelések elkerülése, a munka ütemezésének hatékonyabb átláthatósága, a költségek jobb tervezése valósítható meg.

Rugalmasak vagyunk arra nézve is, hogy az esetleg utólag leadott, rendelésből kihagyott idomokat mindig megpróbáljuk az elsődlegesen leadott rendeléssel együtt elkészíteni, elkerülve a szerelés leállását, illetve a kétszeri szállítás költségét.

Elsők között volt hő és füst elvezető rendszerekre ÉMI engedélyünk, az engedélyünk négyszög keresztmetszetű légcsatorna elemekre 1000x2000 mm nyílásméretig, a kör keresztmetszetben NA1000 mm átmérőig szól.

Mindent el tudunk készíteni, ami horganyzott lemezből legyártható. (pl. szellőző szekrények, lábazati hangcsillapító, fancoil dobozok, osztódobozok, rácsfogadó dobozok, mindenféle egyedi idomot).

Rozsdamentes lemezből kisebb rendeléseket meg tudunk oldani.

Az oldalunkon megtalálhatók a megrendelést segítő kiíró lapjaink, sőt 2026-ban a honlap fejlesztésével a kiírólapok rendelés/ajánlatkérésként online is kitölthetök.

Egy kis kronológia:

1989 decemberében megalakult a Recycling Mérnöki Gazdasági Bt. (Ryng Bt), amely műszaki tevékenységek lebonyolításával, hulladékok újrahasznosításának lehetőségével foglalkozott.

1993 július 1-től légtechnikai idomok gyártását kezdtük meg, kezdetben csak úgynevezett Vf-spiró idomokat gyártottunk horganyzott lemezből, majd kémény béléstesteket rozsdamentes anyagból.

1997-ben megkezdtük a négyszög keresztmetszetű egyenes légcsatornák és idomok gyártását valamint a műhely bővítését és korszerűsítését.

1998 július 1-től már új és korszerűbb 300 m2-rel bővített műhelyben és megfelelő szakember gárdával várjuk partnereinket és megrendelőinket.

2003 októbere óta MSZ EN ISO 9001:2001 minősítéssel is rendelkezünk. Mára természetesen a 9001:2015-tel.

2006 januárjától további 960 m2 csarnokkal bővítettük gyártó kapacitásunkat a legkorszerűbb gépeket állítva üzembe

2016-ban kezdtük el a spiró cső (vagy spikó cső) gyártást.

2018-ban elsőként Magyarországon rendelkezünk a kötelezővé tett, a hő és füst elvezető rendszerekre külön függőleges és vízszintes légcsatornákra vonatkozó Teljesítmény Állandósági Tanúsítvánnyal.

2023.01.01-vel jogfolytonossággal a Ryng Bt. átalakult Ryng Kft-vé. Címünk nem változott, az új adószámunk: 32160323-2-42